Lemond magyar állampolgárságáról, így tiltakozik az épülő kerítés ellen egy erdélyi lány

„A magyarságom változatlan, de az ez által a kormány által vezetett államhoz nincs többé közöm.“ Sipos Zoltán (Átlátszó.hu/Erdély):

„Ha ennyire gyökeresen másképp érzek és gondolkodom, mint a kormány, nem morális, hogy kihasználjam az útlevél adta előnyöket.” – mondja a székelyudvarhelyi Nágó Zsuzsa.

Magyarország londoni konzulátusán – amint a nyílt levelében megígérte – le fog mondani az ezelőtt egy évvel könnyített honosítással megszerzett állampolgárságáról. A székelyudvarhelyi lány korábban törökországi menekülttáborokban önkénteskedett, később pedig Budapesten segítette a szerb-magyar határon keresztül érkezőket.

Lemondasz a magyar állampolgárságodról. Miért?

Nágó Zsuzsa: – A menekültekkel kapcsolatban az én személyes meggyőződésem összeegyezhetetlen a magyar kormány álláspontjával. A pengés vaskerítés egyáltalán nem megoldás, csak egy gyáva, fasiszta lépés. A falon kívül a kormány más lehetséges megoldást még csak fel sem vetett. Egy kormány az állampolgárai nevében cselekszik. Én visszautasítom, hogy az én nevemben fal épüljön háborús menekültek ellen. Ez a lemondás az én tiltakozásom.

Erdélyiként ezelőtt nem sokkal kaptad meg a magyar állampolgárságot. Mi volt a motivációd, amikor kérted?

– Egy éve kaptam meg a magyar állampolgárságot. Azért kérvényeztem, hogy tudjak szabadon utazni, és segítsen a munkavállalásban. A magyarságomat egy hivatalos dokumentum megléte vagy hiánya semmiben nem befolyásolja.

Mélységesen elítélem a kormány hozzáállását a menekültkérdéshez. Úgy látom, hogy ha ennyire gyökeresen másképp érzek és gondolkodom, mint a kormány, nem morális, hogy kihasználjam az útlevél adta előnyöket.

Nekem elég a román útlevél, legfennebb nem utazom és dolgozom bizonyos országokban. A magyarságom változatlan, de ez által a kormány által vezetett államhoz nincs többé közöm.

Az állampolgárságnak mi köze van ahhoz, hogy az épp aktuális kormány egy kommunikációs kampányt indít?

– Egy demokratikus államban a kormány az állampolgárait képviseli, és az állampolgároknak is felelősségük van az adott kormány megválasztásában. Nem csak egy kommunikációs kampány az, ami most folyik. Amit a kormány tesz, az én szememben bűncselekmény.

Vaskerítést épít, az EU-ban egyetlen tagállamként nem hajlandó menekültet befogadni. Emellett olyan gyűlöletkampányt indít el (és engem nem érdekel, milyen politikai megfontolások mentén), aminek az egyik következménye, hogy az uszított magyarok közül van, aki képes egy 14 éves lányt kékre-zöldre verni, csak mert menekültnek nézi.

Mások „szabadcsapatokba” verődve gumilövedékekkel, botokkal, fáradt, beteg háborús menekülteken, gyermekeken, nőkön akarják levezetni a frusztrációjukat. Olyan embereken, akik mészárlások elől menekülnek, akik már így is borzalmas traumákon mentek keresztül, akiknek az utolsó reményük Európa, míg biztonságban haza nem térhetnek.

Olyan embereken, akik miatt én feladtam a munkahelyem, csak hogy segítsek, amiben lehet. Hogyan tudjak akkor a tükörbe nézni, ha ugyanakkor birka módjára tűröm, hogy a kormány az én nevemben (is) támadja ezeket az embereket?

Másfél hónapja várom, hogy pozitív irányban változik valamit a helyzet. Cikkeket írtam, menekülteknek gyűjtöttünk, osztottunk élelmet és játékokat Pesten már június végén, láttam, az utóbbi hónapokban milyen sokan teszik ugyanezt, szervezetten, keményen, odaadóan, Magyarország sok városában.

Tulajdonképpen civilek végezték a kormány feladatát az utóbbi két hónapban, mindenfajta állami segítség nélkül. A lemondást megelőző lépésem az volt, hogy petíciót írtam a fal ellen. Azt vártam, hogy mozgósítani fog embereket, és összefogja azokat, akik különböző okból, de nem akarnak pályaudvarokon, hidak alatt fekvő menekülteket látni.

Kíváncsi voltam, hány magyar van a fal ellen és követeli: álljon a kormány a menekülteket segítő civilek mellé, és vegye át a saját részét a menekültkérdés megoldásában. Azt vártam, összegyűl legalább tízezer, különböző hátterű ember, akik ugyanezt akarják.

Akik, ha másképp nem megy, velem együtt fognak a parlament előtt állni tiltakozásképp addig, míg a kormány felelősséget vállal és bocsánatot kér a gyűlöletkampány terjesztéséért, és végre lépést is tesz, hogy hatékony, emberséges megoldást találjon a menekültkérdésre.

Nem így történt. Vagy azért, mert a magyarok nagy része tényleg támogatja a kormány menekültpolitikáját, vagy mert az úgynevezett politikailag semlegesek nem látják, hogy azzal, hogy nem foglalnak állást a fal és a kormány ellen, tulajdonképpen azt támogatják.

A lemondás az állampolgárságról az utolsó lépésem. Azért döntöttem így, mert egyszerűen nincs más eszközöm arra, hogy kifejezzem, mennyire elítélem a falat és a kormány passzivitását. És mert úgy gondolom, a beszédnek sok haszna nincs, ha nem követi azt cselekvés.

Három hónapot töltöttem egy táborban szíriai kurdokkal. Olyan, mintha a családomhoz tartoznának. Örülök, amikor látom, örülnek, és sírok, amikor szenvednek, amikor bántják őket. Semmi mást nem akarnak, mint túlélni, dolgozni és hazatérni, amint a háborúnak vége. Túl sokat kérnek ezzel? Hát ők nem emberek? (…)

Forrás: Napló