BÓDIS GÁBOR: BALKÁNI VIDEÓJÁTÉKOK

Levágta a fejét, megfőzte, kivette az arany fogakat, megszárította, megnyúzta, majd kilakkozta.

„A különleges rendőrségi erők piroti osztagában volt az a rendőr, aki meglátott egyet az albán holttestek között, akinek néhány arany foga volt. Levágta a fejét, megfőzte, kivette az arany fogakat, megszárította, megnyúzta, majd kilakkozta. Hazavitte a fejet és asztali lámpát készített belőle. Utána azt mesélte, hogy egy halott albán nőnek a fejével is ezt tette, hogy a feleségének is legyen saját asztali lámpája. Így esténként ő egy férfi lámpát gyújthatott meg, a felesége meg egy nőit.“

Ez nem egy horror film nagyjelenete, hanem részlet egy szerb rendőr tanúvallomásából, amely a Tanúk (Svedoci) című, a napokban az okfeltáró újságírásért járó nemzetközi díjat elnyert, szerb dokumentumfilmben szerepel. A Szabad Európa Rádió belgrádi szerkesztői által készített filmben három szerb rendőr meséli el a rémtetteket, amelyeket a Szerb Rendőrség Különleges Osztályának tagjai követtek el Koszovóban 1998-1999-ben. A „védett tanú“ státust kapott három rendőrtiszt már évek óta harcol azért, hogy ezek a háborús bűnök napvilágra kerüljenek és a bűnösök (szerintük minden rendőri egységben 4-5 ilyen bűnöző volt) elnyerjék méltó büntetésüket. A filmben a tanúk ennek az ellenkezőjéről számoltak be: a fegyvertelen civileket szenvtelenül gyilkolók egyre jobban haladtak előre a rendőrségi szamárlétrán.

Nem ez az egyetlen videó, amely az internetes megosztókon a balkáni háborúk kegyetlenségeiről és a háborús uszítás szereplőiről szólnak.

Srebrenica

Legutóbb a srebrenicai mészárlás huszadik évfordulója miatt jelentek meg (már nem először) bizonyító erejű filmkockák. Jól ismert az a képsor, amelyen a boszniai szerbek martalócai hidegvérrel lövik árokba a bosnyák férfiakat. A II. világháború utáni legsúlyosabb európai tömegyilkosság/népirtás megítélése (több mint 7000 muzulmán bosnyák férfit és fiút végeztek ki 1995-ben a most Hágában ülő Mladić boszniai szerb tábornok katonái) 20 év után is hatalmas diplomáciai bonyodalmat okozott a Nyugat-Balkánon.

Előkerült egy videó arról is, amit Aleksandar Vučić, jelenlegi szerb miniszterelnök, akkor mint hivatásos háborús uszító 1995. július 20-án (tehát a srebrenicai vérengzés után) a szerb parlament előtt mondott. A nemzetközi közösséghez (pontosabban a megtorlással fenyegető NATO-hoz intézte szavait: „Csak bombázzatok, öljetek meg egyetlen egy szerbet és mi száz muzulmánt ölünk meg és majd meglátjuk, hogy a nemzetközi közösség meri-e bombázni a szerb állásokat és mer-e így viselkedni a szerb néppel.”

Ugyanez a politikus, immár 20 évvel később, Szerbia nyugati nyitásának bajnoka – akihez Belgrádba már nemcsak Putyin jár, hanem Merkel is -, úgy határozott, hogy részt vesz a srebrenicai megemlékezésen és Willy Brandt módjára fejet hajt a bosnyák áldozatok emléke előtt. Egyébként Boris Tadić, volt szerb elnök ezt már korábban megtette, tehát az ötlet nem volt túl eredeti. Vučić srebrenicai kirándulásának egyetlen szerb feltétele volt, hogy az ENSZ ne fogadja el a Srebrenica Határozatot, amelyet a britek nyújtottak be. Belgrádban ugyanis mai napig is tagadják a népirtás tényét, folyamatosan kísérlik meg kisebbíteni az áldozatok számát és úgy beállítani a srebrenicai vérengzést, mint már-már jogos megtorló akciót, hiszen – szól a belgrádi érvelés – a bosnyák erők 1992 és 1995 között gyilkolták a szerbeket a Srebrenica körüli falvakban.

Moszkva ismét készségesen állt Belgrád oldalára és megvétózta a brit javaslatot a Biztonsági Tanácsban. Vučić elutazhatott a megemlékezés színhelyére, Potočariba, ahol egy újabb videó főszereplőjévé vált: a fejet hajtó szerb miniszterelnököt a feldühödött gyászolók egy csoportja kövekkel és más mozdítható tárggyal dobálta meg, úgyhogy a testőrök a testükkel védték meg a kormányfőt, aki nem sérült meg, de állítólag a szemüvege eltört. A kommunikációs fogás viszont bejött: a balkáni sajtóban már senki sem beszélt Mladić legyilkolt áldozatairól, hanem a megtámadott szerb miniszterelnökről.

Épségben hazaérvén a szerb miniszterelnök, aki az önsajnálkozás és önfeláldozás nagymestere, pláne a kamerák előtt, arról beszélt, sértődötten természetesen, hogy a kinyújtott békejobbra, íme ez volt a válasz. Epésebb belgrádi kommentátorok megjegyzik, hogy a békejobbot általában az áldozatok szoktak nyújtani az agresszorok felé, amikor ezek megbánják bűneiket és nem fordítva. De hát a Balkánon ilyen apró részletekre nem adnak.

A szerb kormányhoz közelálló bulvársajtó az ügy mögött egy Vučić elleni világösszeesküvést lát. Az ilyen lapok zászlós hajója, az Informer szerint a britek szervezték az egészet, mint ahogy ők ölették meg Đinđić, volt miniszterelnököt is. Hogy miért a britek? A válaszhoz nem kell mély történet-politikai esszéket elolvasni, ennél az egyszerűbb: mert a britek nyújtották be a Srebrenica határozatot az ENSZ-ben. Ennyi.

Diplomáciai botrány lett, amelynek leple alatt a szakadár boszniai szerb elnök (Milorad Dodik) azonnal népszavazást íratott ki a parlamentjével, amelyen döntenének arról, hogy a Boszniai Szerb Köztársaság (egyesek szerint a srebrenicai és más háborús bűnök szörnyszülöttje) kivonja magát a közös boszniai törvénykezés alól. Vučić, aki a miloševići hagyományokat követve úgy nem szól bele a szomszédos a boszniai szerbek belügyeibe, hogy valójában beleszól, azt mondta, hogy Dodik még el fog gondolkodni a dolgon. Vagyis: nem eszik olyan forrón a kását, pláne ha azt Szerbia adományozza az életképtelen boszniai szerb entitásnak.

A Vihar

A Srebrenica körüli bonyodalmak egyre kuszábbá válnak, de már nincs idő sokat foglalkozni velük, mert jön a következő balkáni botránykő. Két évtizede, augusztus elején vonultak be a horvát csapatok Kninbe, a horvátországi szerbek Krajinának nevezett államképződményének „fővárosába” és ezzel felszámolták azt az áldatlan, három évig tartó állapotot, hogy az ország területének egy részét a szerb szakadárok tartották ellenőrzésük alatt. A katonai-rendőrségi akciót (amely az Oluja, azaz Vihar nevet kapta) a horvátok, nem alaptalanul, ünnepelni való győzelemként élik meg. Az akció során azonban történt néhány olyan eseménysor (magyarán bosszúhadjárat), amely miatt mintegy 200 ezer horvátországi szerb volt kénytelen – nem gazdasági bevándorlóként – Szerbiába távozni. Ezek is megrázó filmkockák voltak: a hirtelen összekapott ingóságaikkal, szekereken, gyalog, csüggedten vonuló asszonyok, gyerekek, öregek az egykori Testvériség-egység nevű sztrádán Szerbia felé.

Azt már tudni, hogy a balközép horvát kormány Zágrábban tervez katonai felvonulást, a jobboldali ellenzék, amelyet most legmarkánsabban az újonnan megválasztott köztársasági elnöknő, Kolinda Grabar-Kitanović képvisel, pedig inkább Kninben örvendezne a honvédő háború befejezése évfordulójának. A baj a nemzetközi előrejelzésekben van. Nagyon sok nyugati szövetséges már jelezte – nyíltan vagy burkoltan – hogy nem venne részt a megemlékezésen, vagy ha igen, akkor igen alacsony szinten. Az egykori horvát katonai akció tisztára mosását, úgy tűnik, nem érzik feladatuknak. Az azonban bizonyos, hogy a Vihar húsz év után is tombolni fog a Zágráb-Belgrád útvonalon.

És videóban itt sincs hiány: valaki (Horvát Televízió) ismét a jobb múltat érdemlő szerb miniszterelnököt húzta elő a tarsolyból. Vučić tavalyi horvátországi látogatásán a horvát riportereknek azt mondta, hogy semmi köze sem volt a húsz évvel ezelőtti háborúhoz és nem is járt annak idején a szerbek által megszállt területeken. Erre a jött a képsor, amelyen az akkori Szerb Krajina egyik településén, Glinában 1995 márciusában az őt meghallgatni összejövő szerbek előtt kinyilatkozta: „Soha nem lesz Glina, a Szerb Krajina Horvátország része!” Néhány hónap múlva jött a Vihar.

[mom_video type=”youtube” id=”EkNOWKri6f8″]

Forrás: Napló
A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.