A CSANTAVÉRI TRILÓGIA MÁSODIK DÍJASA: ÉLJENZÉSEK A KÖDBEN

Tisztelt olvasók, ahogyan ígértük önöknek, folytatjuk a szövegek közlését, amelyeket a Városi Kulturális Tanács által kiírt pályázaton díjaztak. A kétfelvonásos dráma után, ma a Kommunális építkezés vagy kulturális felépítmény? című prózai szöveget közöljük, amely meghatározatlan műfajú; melyet a díjakat kiosztó bizottság egyhangúan – a három beérkezett munka értékét tekintve – a másodiknak rangsorolt. Mindhárom a Ködtisztító hírportáltól.

„Baszom a ködöt, amikor senki sem tisztítja!” – mormolta a bajsza alatt Živko, amikor észrevette, hogy téves helyen fordult le az autóútról, és valahová, a Nagy Semmibe érkezett.

Annak ellenére, hogy az út nagy részét, amelyet rábíztak, ismerte, semmi különöset sem észlelt, mikor a Szabadka–kelet útjelzőtől tíz kilométerrel előbb fordult el a nagyfényi bekötőnél. Különben, sovány vigasz volt számára, hogy az orra hegyéig sem látott; ahogyan az is tény, hogy a navigációs készüléket nem nézi, amióta a Vranje-Pirot távon hitt a GPS-nek, jobbra fordult, és majdnem Bulgáriában kötött ki.

Itt valahol Živko tévesen fordult el, forrás: sites.google.com

„Baszom a gazdádat is, amikor mindig a legócskább dolgokat veszi” – mondta ki félhangosan Živko azt a gondolatot, mely éppen eszébe jutott.

Az utasok addig semmit sem vettek észre. És mit is vegyenek észre, mikor hisznek a sofőrjüknek, aki a sötétségen és a ködön át halad? Régen elfáradtak az 500 km-es hosszú úttól, alig várták, hogy Szabadkára érjenek, az annyira hírhedt tragédia bemutatójára: Kommunális építkezés vagy kulturális felépítmény?; amely rövid idő alatt állami szinten lett bestsellerré. Lassú taktusokon ellazulva – Sneki és Seke átadták magukat azon gondolatoknak, hogy vajon mi annyira érdekfeszítő a Csantavéri trilógia első részében, hogy még Crna Travából is különjáratot szerveznek az észak-szerbiai kulturális eseményre.

Ez idő alatt Živko hangulata egyre komorabbá lett. Egyre gyakrabban tekintve az órára, melyet olcsó pénzért épp a szabadkai Ócskapiacon vett, Živko egyre ingerültebben várt bármilyen fényre, hogy abból megtudja, hogy megállhat, és akit először meglát, attól megkérdezze, hogy hol is van, és mennyire messze Szabadkától. Igaz, neki nem tűnt úgy, de szerencséje volt, mert mindössze néhány kilométerre valami faluba toppant. Látva, hogy peremvárosban van, elhagyta azt, egyenesen a központ felé.

„Ha más semmi, ott bizonyára van valami kocsma, ahol érdeklődhetek“ – gondolta Živko.

***

„Baszom a sarat, ha körülötted mindenütt ott van“ – káromkodott hangosan Jóska, amikor a lábai alatt híg masszát észlelt, azután, hogy az erős hosszúfénytől – egyszeriben és a semmiből előkerülve – egy pillanatra megvakult.

Nem is ment Jóska a faluba, mert tudta, hogy sárba ér, valahányszor tévesen lép. De, mit tehet: Piroska rávette, hogy menjenek el a bemutatóra, és neki, aki a Csalánok pártját képviselve – tagja a helyi Kulturális Bizottságnak, ott meg kell jelennie. Különben, Tibinek is megígérte. Tibi mégiscsak a Helyiközösség elnöke.

De, ha valaki megkérdezte volna, hogy mit is megy nézni, őszintén válaszolt volna, hogy nem tudja. Ahogyan azt sem tudja, hogy Csantavéren legutoljára mikor pislantott oda, ahol valami olyan volt, aminek némi köze lett volna a színházhoz.

„Jól van, az ünnepi alkalmakra készített iskolai műsorokat nem fogjuk számítani“ – gondolta magában.

***

„Baszom az idiótát, ha nem nézi, hova megy“ – káromkodott hangosan Petyi, miután Jóskába ütközött, és vele együtt a sárba esett, amiből ez a másik éppen az imént jött ki.

Törülközve, jobban mondva, a kézelőjén és a kabát alsó részein szétmaszatolva a nedves feketeföldet, Petyi még – igaz, magában – szidta Ircit is, amiért kirángatta a fotelból, hogy valamiféle előadást menjenek nézni. Jó, nem csak Irci miatt hozta meg ezt az áldozatot, hogy ne nézze a Manchestert. Volt ettől sokkal nyomósabb oka is: Jenő polgármester mondta neki, hogy menjen a bemutatóra, mert ő, előbb vállalt kötelezettségei miatt, nem tud személyesen eljönni. És mint a Kásztor pártja helyi bizottságának elnöke, amely a következő választásokon tervezi átvenni a hatalmat, Petyi ezt egyszerűen nem utasíthatta vissza. Mégha ez esze ágában sem volt, Petyinek nem volt ideje arra, hogy eszébe jusson, hogy Csantavéren mikor is játszottak utoljára színházi előadást…

***

„Baszom azokat a bolondokat, ha sárban verekszenek“ – kiáltott hangosan Živko, miután a sofőrüvegen át meglátott két idősebb férfit, ahogyan a hatalmas pocsolyában botorkálnak.

Az ő átkozódása felriasztotta az utasokat szendergésükből, akik maguk is törölni kezdték az üveget, hogy jobbra vagy balra tekintve megláthatnák azt, ami csak előretekintve látható.

„Mester, az ajtó“ – az utasok türelmetlen kórushangját hallotta Živko, akik már szerettek volna kiszállni, hogy végre kinyújtsák lábaikat.

A kilátás valóban szokatlan volt: ahogyan az egyik lendül, és elvéti a másikat, úgy esik a sárba. Ez a másik, el kívánván gáncsolni, ő maga is megcsúszik és elesik. Látva mindketten, hogy ez állva nem sikerülhet, a harcot félguggoló-félfekvő helyzet kombinációjában folytatták.

„Mester, te nemcsak a várost, de az országot is elvétetted“ – fordult Živkóhoz egy az utasok közül, azok után, hogy számára érthetetlen nyelven hallatszódott a hangos szitok a verekedés résztvevőitől.

***

Zsiga és a résztvevők, forrás: hte.ro

„Baszom az öreg lovakat, mikor a politika miatt verekszenek“ – káromkodta el magát a helyi rendőr azok után, hogy valahogy felismerte Jóskát és Petyit, alig tudva őket szétválasztani a sár miatt.

A rendőr maga is, sárosan a bakancsától a sapkájáig, paprikavörös arccal a hirtelen összegyűlt tömegnek oszlást parancsolt.

„Mi van? Kutyaszorító? M’rs az előadásra, ahova indultatok is!“ – kiabált a rendőr, ugyanabban a pillanatban arra gondolva, hogy a kutyaszorító nem is olyan rossz az ilyen alkalmakra.

„Baszom az előadást is, azt is, akinek ez az ötlete támadt, hogy ilyen időben engem idehozzon“ – ezt már csak gondolta a rendőr.

***

„Barátom, hol vagyunk mi?“ – kérdezte Živko a rendőrtől, akinek azonosítója még mindig sáros volt.

„Csantavéren“ – felelt ez nyájasan, amennyire az adott helyzetben az lehetett, különösen, mikor az ismeretlentől a kérdést ismerős hangsúllyal hallotta.

„Csantavér? Hát nem Szabadkán van a bemutató Csantavérről? Minket oda irányítottak. Baszná meg őket a bemutató, csak baszná meg!“

„Igen, Szabadkán is van bemutató. Csak áttették holnapra. Ezek miatt, itt. Baszná meg őket a színház!“

***

Živko csak ekkor látta meg azt, amiről a rendőr beszélt. Tőle húszméternyire száz ember tolakodott az épület bejáratánál, ami sokban hasonlított arra a második világháború után kiépített kultúrotthonra. Az erős fénynél jól látható volt az épület eligazító felirata: „Čantavirsko mesno pozorište – Csantavéri Helyi Színház”, ahogyan a Csantavéri trilógia ősbemutatójának a beharangozása is: Kommunális építkezés vagy kulturális felépítmény? Az erős fény, időközben, Živkónak megvilágított még egy szokatlan részletet: annak ellenére, hogy esti ruhákba és ünnepi öltönyökbe öltözöttek, mindannyian vittek magukkal valamiféle tasakot.

„Jaaaj, hol vettél ilyen szép csizmát? Én bejártam az összes büdösboltot, és ehhez hasonlót sehol sem találtam“ – kérdezte Erzsi, a Helyiközösség titkárnője Jóska Piroskáját, akinek a lábán új, virágmintás gumicsizma volt.

„A Borovóban, vagy most hogy is hívják. De nézd meg ezt az enyémet: a disznóólból egyenesen ugyanabban! Még szerencse, hogy mi egyébként is sárban gázolva jutunk a faluba, hát a bűz időközben kicsit csökken“ – válaszolt félig büszkén, félig mérgesen Piroska, a csizma alsó részeire tapadt sarat törölve, míg a tasakból elővette a sikkes cipellőt jókora sarokkal.

Az ő tevékenységét mások is elvégezték: mintha vezényszóra történt volna, egyszeriben mindenkin cipő volt, a bejáratnál hagyva a gumicsizmákat.

„Baszom Csantavért! Mit csinálunk most?“ – osztotta meg gondolatát az utasokkal Živko.

„Hogyhogy mit csináltok? Ha már itt vagytok, másszatok be. A sár miatt úgysem jött el az emberek fele, és, hogy a terem ne legyen félig üres, üljetek be és nézzétek. Egyébként, úgyis az előadás miatt jöttetek. Most, hogy Csantavéren vagy Szabadkán, egyfene“ – parancsolta szívélyesen a rendőr a Crna Travából érkezett expedíciónak.

***

A látogatók, mihelyt az épületbe értek, érezték a frissen festett falak szagát. Igazából, minden új volt a régin: az átrendezett ruhatár, a mosdó, az előtér, egészen a székekig és a teremben a színpadi függönyig. És, még az emberek rendesen el sem helyezkedtek, a színpadra a konferanszié lépett. Mégis, a jó szórakozás kívánása helyett, és a maroktelefonok előadás alatti kötelező kikapcsolása helyett, a konferanszié a nézőközönséghez szokatlan bejelentéssel fordult:

„Tisztelt közönség. Sajnos, arról kell önöket tájékoztatnom, hogy műszaki okok miatt nincs lehetőségünk arra, hogy ma este bemutassuk a bejelentett ősbemutató, a Csantavéri trilógia első részét. Így, a Kommunális építkezés vagy kulturális felépítmény? helyett, a szabadkai Népszínház színészei a Vajdasági lakodalom című előadást játszák. Egyébként, ezt az előadást sem játszották még soha az önök településén, ezért úgy gondoljuk, nem sokat veszítenek. Annak reményében, hogy figyelembe veszik elnézéskérésünket – jó szórakozást kívánunk.“

***

Az előadás a késő éjszakába nyúlt, forrás: youtube.com

A közönség háborgását a színpadon megjelenő zenekar csendesítette el. Az asztali nóták és a muskátlizene ismert taktusai a helytelenítést rögtön jóváhagyássá alakították, nem ritkán a jelenlevők hangos éneklésével kísérve. Az autóbusz utasai is gyorsan beilleszkedtek a népünnepély hangulatába: némely melódiát felismerve ők maguk is dúdolni kezdtek, és mormolták a számukra ismeretlen szöveget. Az egyik pillanatban, amíg a kissé hosszabb párbeszéd zajlott a színészek között, Jóska a zenekar vezetőjéhez fordult, a hegedű húrja alá csúsztatott egy ezrest, és kiáltott, hogy az egész terem hallja:

„Zsiga, húzd te azt a mienket: ‘Csantavéri kisbicska’.“

Ekkor támadt csak lelkesedés. „kis-bicska“, „kis-bicska“, hangzott mindenfelöl, még az utasoktól is, akik közül senki sem tudta, hogy miről van szó. A színészek hiába könyörögtek a közönségnek, hogy ez nincs benne a forgatókönyvben. Felhívásaikat elnyelték a „kis-bicska“, „kis-bicska“ felkiáltások. Igazából, a hangulat ettől a pillanattól lett igazán színházias. Ahogyan az igazi lakodalmakban, a közönség egymás után rendelte a nótákat. Leizzadva, de a hegedű pénzzel díszítetten; Zsiga és a zenekar húzták a Téglaporos a kalapomtól a Lakodalom van a mi utcánkbanig, mint még egy korábbi előadáson sem. A színészek, akik művészi okok miatt nem hagyták el a színpadot, a hangszerelőknek rögtön elrendelték a hangszórók erősítését, arra számítva, hogy némely zöld vagy piros az ő zsebükben, illetve dekoltázsukban végzi.

„Bazd meg a művészetet ilyen fizetés mellett. Honorárium, ráadásul váratlanul, ugyanazért az előadásért, nem megvetendő” – mindannyian erre gondoltak.

A tetőpont mégis akkor érkezett el, mikor az irányítást a Crna Trava-iak vették át. Tháliától ihletetten, és a külföldi építkezéseken szerzett valutával felszerelve – gyorsan meggyőzték Zsigát és a színészeket, hogy tudják az „az a sep, az a sep”-et, és a „Tud mađarom, tudom, tudom’-ot is.

***

„Bazd meg Szabadkát! Micsoda szórakozás Csantavéren, még a GPS-en sem találok ilyet, hát ez mesélni való! A holnapi és a holnaputáni nap szabad nap maradt a bolhapiacra,és azt hallottam, hogy a közelben van valamilyen Babin salaš tamburásokkal. Éppen a holnapi bemutató helyett“ –mondta ki Živko hangosan a saját gondolatát – az utasok általános jóváhagyásával.

***

„Bazd meg azt a felépítményt vagy hozzáépítést, vagy mi az. Hát a Vajdasági lakodalom Oscart érdemelne! Csak, ha angolul játszanának” – mondta Jóska Petyinek, miután az előadás után Piroskát és Ircit egy közeli kocsmába vitték.

***

„Bazd meg a Csantavéri trilógiát, ez telitalálat volt! Szépen mondtam, hogy találjatok ki okot arra, hogy ne játszátok. Hát én talán csak tudom, hogy a Színház avatásakor a népnek szórakozás és vidámság kell, nem valami közművesítési témák a kiaszfaltozatlan utcákról és a sárról” – kommentálta
a telefonkagylóba Jenő Tibinek, azok után, hogy előtte Erzsike tájékoztatta a Csantavéri Színház megnyitásának fergeteges sikeréről.

A cikk első része:
A KÖDTISZTÍTÓK NAGY SIKERE: IRODALMI DÍJAS A CSANTAVÉRI TRILÓGIA
Szerb változat:
VELIKI USPEH „MAGLOČISTAČA“: LITERARNA NAGRADA „ČANTAVIRSKOJ TRILOGIJI“

[clear]