HASKÓ ISTVÁN, HAJDÚJÁRÁS HELYI KÖZÖSSÉG KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE: A BECSÜLETES MUNKA ÉRTÉKVESZTETT LETT

Hajdújárás településnek mintegy 2.300 lakosa van, de az intenzív kitelepülés miatt az elmúlt 4-5 évben, egyre csak fogy a lakossága, mint egyébként, minden falunkban. Mégis, Hajdújárást az különbözteti meg a többi lakott településtől, hogy itt pezseg a közösségi élet és a falu, elsősorban rendezettsége miatt, kellemes életkörülményeket kínál. A helyiek főleg gyümölcsészettel és szőlészettel foglalkoznak, de Szabadka relatív közelsége miatt, az lakosok egy része a városban is dolgozik. A helyi közösség vezetésének feltételeiről és kihívásairól beszélgetünk Haskó Istvánnal, aki már kerek 13 éve vesz részt a település irányításában.

Fotó: Magločistač

Sajnos, pusztulóban vannak a falvaink, lepukkadtak, még a füvet sem nyírják úgy mint egykoron. Hajdújárás mégis eltér az átlagtól, mind rendezettsége, mind szervezettsége és a helyiek aktivitása tekintetében. Ezt mivel magyarázza?

Ez csak részben igaz. Ha visszatekintünk, mondjuk 1968-ra, amikor kialakították a helyi közösséget, de, akár régebbre is, azt látjuk, hogy a falu élén mindig olyan emberek álltak, akik szívügyüknek tekintették a települést. Lehet, hogy ez a mi nagy szerencsénk. Mindig voltak lelkes emberek, akik szerették Hajdújárást.

Ami pedig a fűnyírást illeti: ez egy apróság. Egy időben volt egy magáncég, amely, szerintünk, ezt nagyon jól végezte és amelyet az egyik falubelink vezetett. A szolgáltatás Hajdújárást, Királyhalmot és Ludast ölelte fel. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy a törvény szerint a városi Köztisztasági és Parkosítási KM is végezhet ilyen tevékenységet és elvették ettől a cégtől ezt a munkát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Köztisztasági Vállalat rosszul végzi a munkáját, viszont sokkal, de sokkal kevesebbet dolgozik ugyannyiért, mint az a cég amelyet mi bíztunk meg. Most a valamikori, az egész falut felölelő munkának csak az egy ötöde van elvégezve. A Köztisztasági és Parkosítási KM csak a fő utcát tartja rendben, úgy is mondhatnám az “egyik táblától a másikig”, de hát, az nem az egész falu. Vannak olyan házak, ahol idősek élnek, és nem tudják már a füvet nyírni, vagy a tulajdonos külföldön van – ezt sem szabad elfelejteni. Ezek azok az apróságot, amelyekből összeáll az élet, és ha valamelyik kimarad, akkor az ember, néha-néha, elveszíti a hidegvérét, a kedvét, mindent.

A falu arról is híres, hogy számos rendezvénynek ad otthont.

A fő és legrégebbi rendezvényünk a Szüreti Napok, s ez nem csak hajdújárási, hanem az egész környéket felölelő rendezvény, melyet 1968-ban rendeztünk meg először Hajdújárási Napok elnevezéssel. Akkor még gyerek voltam és emlékszem, hogy ez egy sokkal, de sokkal nagyobb méretű, négy napos esemény volt, nivósabb szervezéssel. Számos ismert személyiség jött Magyarországról, például, 1974-ben a híres Omega együttes lépett fel nálunk otthon, az udvarban. Amikor ezt elmesélem a gyerekeimnek, azt hiszik, hogy ez mese. De abban az időben számos, jól menő társadalmi vállalat támogatta a rendezvényt. Mostanság, kapunk némi segítséget a várostól, amit meg is értek, mivel a város is szűkölködik anyagiakban.

Mindenki arra panaszkodik, hogy, jelenleg, a helyi közösségek egyáltalán nem rendelkeznek semmilyen meghatalmazással, még ettől is kevesebb forrással, főleg amióta Mlađan Dinkić a Költségvetési rendszerről szóló törvény módosításával és bővítésével megszüntette a helyi közösségek saját bevételeit. Milyen mértékben fékezik ezek a törvényes korlátok a munkájukat, vagy, létezik-e még emellett, mozgástér a megfelelő munkára?

Fotó: Magločistač

Olyan kérdésre tapintott rá, ami nekem, személy szerint, egy igencsak fájó pont. Az a Dinkić-féle törvény, szerintem, az egyik legrosszabb törvény, amit az utóbbi pár évben meghoztak, de az előtt sem voltak valami nagy lehetőségeink. Ez valahogy arra hasonlít, mint amikor valaki kigondol egy olyan törvényt, hogy az én házam többé nem az én tulajdonom, hanem az államé, s nekem csak lakhatási jogom van. Tudja, a helyi közösséget a helyiek építették 1948-ban, önkéntes munkával. Még a vályogot is maguk vetették, meg égették ki. Az egész komplexum így épült fel. Egyetlen törvénnyel mindent áthúztak. Arról már nem is beszélnék, hogy hány helyi közösség került magánkézbe a privatizáció alatt. Nekünk sikerült a miénket időben visszaszerezni, azonban a Dinkić-féle törvénnyel ezt egyszerűen elvették tőlünk. Volt itt két kisebb helyiség, melyek kiadásából havonta 300 eurós bevételünk volt, ami nem nagy pénz, de számunkra azt jelentette, hogy nem voltunk teljes mértékben pénztelenek. Amióta meghozták azt a törvényt, minden apróságért, amire szükségünk van, a városhoz kell fordulnunk. Mintha kisgyerekek lennénk.

Azt hiszem azonban, hogy ennek ellenére is kiválóan működik ez a helyi közösség. Számos civil szervezetünk van, két művelődési egyesületünk, labdarugó csapatunk, s ezek együtt sok-sok gyereket kapcsolnak be a munkába, de nyugdíjasaink is igen aktívak. Mindezt, azonban, fenn kell tartani. Megalázó az, hogy Magyarországról küldik a buszt, amit a magyar partner fizet, ahhoz hogy az egyik művelődési egyesületünk a 120 kilóméterre eső testvérfalunkba el tudjon látogatni.

Nehéz ilyen körülmények között dolgozni. Egy idő után az ember, úgymond, egy kicsit csalódott lesz. Ha nincsenek eszközeid mindig nehézséggel találod magad szembe, mégpedig olyan nehézségekkel, amelyeknek nem is kellene azoknak lenniük. Már régóta mondogatom, hogy kezdeményezni kell a helyi közösségek vagyonának a visszaszármaztatását.

Hajdújárásnak három magyarországi testvér-települése van. Ott milyen a helyzet a pénzelés terén?

Teljesen más. Minden helyi közösség majdnem olyan mint a község, kicsibe. Megvan az éves költségvetésük, befektethetnek az iskolákba és az egészségügybe, sportba és művelődési életbe. Egy olyan méretű falunak, mint a milyenk, 50 foglalkoztatottja van a falu-igazgatásban, míg nálunk csak egy – a helyi közösség titkár-asszonya. A mi munkák teljes mértékben az önkéntességen alapul.

Elégedett-e a falusi infrastruktúra kiépítettségével?

Fotó: Magločistač

Ami a falu teljes infrastruktúráját illeti, elég jó helyzetben vagyunk. Az ADF támogatásával 2000-ben újítottuk fel az orvosi rendelőt, ami jól működik, orvosunk is van. Az utakat illetően, sem panaszkodni, de nagyon dicsekedni sem tudunk. Folyamatosan minden évben, vagy minden másodikban, egy-egy utcát kiaszfaltoznak. A legnagyobb problémánk, hogy nincs ivóvíz és vízvezeték, azt már nem is említem, hogy szennyvízcsatorna-hálózatunk se. 2000-től errefelé, négy-öt évente olyan méretű belvizek jelentkeznek, hogy nem tudunk velük mit kezdeni. Úgy 2005 vagy 2006 környékén kiásattuk az elvezető csatornákat a DTD segítségével és ez sokat segített abban, hogy legalább részben orvosoljuk a problémát. Igyekszünk az árkokat karban tartani. Ami a vízvezetéket illeti, mindig az van, hogy tervbe vették annak a kiépítését is, csak nem tudom mikor kerülünk sorra. Kucsera Géza polgármesterkedése óta igérgetik, hogy meg lesz.

Milyen kéréssel, problémával fordulnak a polgárok a helyi közösséghez? Tanúsítanak-e megértést az iránt, hogy a helyi közösség milyen körülmények között és milyen meghatalmazásokkal működik?

A mi helyi közösségünk olyan mint egy kis városháza. Bár nincs nagy befolyásunk a dolgokra, az emberek a legkülönbözőbb próblémákkal fordulnak hozzánk. Kezdve a szociális problémáktól, az út- és belvízproblémákon át, egészen a szomszédi viszonyokig, de az hiszem mi ezért vagyunk itt. Szárnyra kaptak olyan híresztelések, hogy megszüntethetik a helyi közösségeket, ami, szerintem, a legnagyobb butaság lenne. A városban, ha az embereknek problémájuk van a vízzel, személyesen mennek el a Vízművekbe. Ha az árammal van gondjuk, akkor az Elektrovojvodinába mennek. De, itt a faluban mindenki először a helyi közösséghez fordul. Azért vagyunk itt. Havonta egyszer kijön a szociális munkás és az ombudsman is. Az emberek nagy része ezt méltányolja, de biztosan vannak olyanok is, akik azt mondják: “Semmit sem tesznek a helyi közösségben.” Hallunk ilyen kommentárokat is, de, jól van, mindenkinek joga van a saját véleményéhez.

Hogyan látja a falu jövőjét? Fontos-e a falu megmaradásához a falubeliek gazdasági stabilitása?

Fotó: Magločistač

Ha nincs gazdasági stabilitás, akkor az történik, ami Bánátban történt. Ami ott van, az nemcsak lehangoló, hanem az embernek sírhatnékja támad. Minden második ház üres, minden második házat két-három ezer euróért árulják és nincs aki megvegye. Az emberek sínylődnek. Remélem, hogy ez nálunk nem fog bekövetkezni, lévén, hogy Hajdújárásnak jobb a fekvése: közel van Szabadka, az autópálya és a határ. Ami a gazdaságot illeti, a kisipar, szerintem, teljesen háttérbe szorult, ami nincs rendjén. A fél Vajdaság két ember tulajdonában van, akik ezért még óriási támogatást is kapnak. Ehelyett a családi, kisgazdaságokat kellene segíteni, minél több állami támogatást adni nekik, hogy az emberek meg tudjanak élni és ami még fontosabb, hogy a gyerekeiknek jövőt tudjanak biztosítani. Csodálkozunk, hogy a gyerekeink elmennek. Azért mennek el, mert semmilyen jövőt nem látnak ebben az országban. Ugyanis, ha látnának, nem mennének el. A legnagyobb baj és a legnagyobb probléma az, hogy a fiatalok mennek el.

Ön szerint mit jelent a jó közigazgatás?

A jó közigazgatás az, amikor az emberek nem csak a saját érdekeiket nézik, hanem a közösség érdekeit is. Ha valaki csak a saját érdekeit nézi, az már beteges. Nagy szerencsénk van, hogy itt olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik dolgozni akarnak. Semmi sem működne, ha nem lennének ilyen emberek, akik fizetség nélkül is segíteni akarnak, mivel meg vannak győződve arról, hogy amit tesznek az jó dolog.

A meglévő közigazgatási rendszeren belül, a különböző szinteken, lehetne-e valamit tenni, ami nem kerül sokba, vagy semmibe nem kerül, és csupán jó szándék vagy jobb szervezés kellene ahhoz, hogy ez a rendszer jobban működjön?

Fotó: Magločistač

Jó volna, ha több becsületes ember lenne. Az elmúlt néhány évben a becsületes munka értékvesztett lett. Mit látnak a fiatalok? Nem azokat akik jól és becsületesen dolgoznak, hanem azokat akik “feltalálják magukat”. Nálunk a legrosszabb üzlet az, ha valaki jól dolgozik és befektet magába. Amíg ezen nem válatoztatunk, nincs mentség számunkra.

Gondolt-e arra valaha, hogy visszavonuljon a helyi közösség vezetésétől és ezt másnak engedje át?

Természetesen gondoltam. Vannak olyan pillanatok, amikor az ember azt gondolja: “Emelem kezeim, elegem van mindenből.” De, amikor sikerül a helyiek segítségével 500-1000 embert összehívni egy olyan eseményre, mint az ádvent a faluban, és amikor látom, hogy az emberek ennek örülnek, akkor megvan a motiváció a további munkához. Az, hogy a helyi labdarugó csapatban is aktív vagyok szintén megelégedettséggel tölt el, főleg amikor eljön a vasárnapi meccs ideje és a tribunök mind megtelnek nézővel.

Szükségszerű-e az, hogy az ember “benne legyen a politikába”, ahhoz, hogy a közössége javára tegye?

Ebben az országban igen, mivel enélkül szóba se állnak az emberrel, nem veszik komolyan. Én mindig azt mondtam, nem leszek egy párt tagja sem. Sajnos, nem tartottam be. Beléptem egy pártban, ahonnan most dobtak ki. (Nevet.) Van aki azt mondja:”Te, Haskó, te politikus vagy!” Nem vagyok én politikus. Egyszerű ember vagyok, mint a többi. Nem a politikából élek. Nem aggaszt ez különösképpen. Íme, 2003-tól, tehát 13 éve, sikeresen működtetjük a családi céget. Nem engedem meg senkinek sem, hogy szekáljon. (Nevet.)

Elrontja-e a politika a jó embereket?

Aki megengedi, hogy elrontsák, azt igen. Aki meg nem, azt biztosan nem rontja el. Akinek van méltósága, aki ad magára, azt nem ronthatja el a politika. Vannak emberek, akik előtt megemelem a kalapom, akik emberek maradtak, rendes emberek, bár politikával foglalkoznak.

Az interjút készítette: Mirana Dmitrović (Magločistač)

Fordítás: Papp Erika

Szerb változat:
HASKÓ ISTVÁN, PREDSEDNIK SKUPŠTINE MESNE ZAJEDNICE “HAJDUKOVO”: POŠTENI RAD JE IZGUBIO SVOJU VREDNOST

 
A Haskó István, Hajdújárás Helyi Közösség közgyűlésének elnöke: A becsületes munka értékvesztett lett c. szöveg a Jó közigazgatás és közpolitikák Szabadkán c. projekt keretében íródott. A projekt megvalósítását az EBESZ szerbiai küldöttsége támogatta. A szöveg tartalmáért a felelősséget kizárólag a Centar gradanskih vrednosti (Polgári Értékek Központja) polgári egyesület viseli. A szövegben kifejtett álláspontok nem szükségszerűen tükrözik az EBESZ szerbiai küdöttségének álláspontjait.

[clear]