NATALIJA JAKOVLJEVIĆ: A HATALOM HATÁROZOTT, KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜLI HARCA AZ ÚJSÁGÍRÓK ELLEN

NATALIJA JAKOVLJEVIĆ: A HATALOM HATÁROZOTT, KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜLI HARCA AZ ÚJSÁGÍRÓK ELLEN

Pál Károly, foto: Magločistač

13.02.2016

Kategorija: Politika

Úgy tűnik, a kultúrotthonból történő kidobások divatban vannak, hisz az újságírók után a VMSZ tagjait dobták ki, holnap meg lehet, hogy ne adj’ isten Bácsfeketehegy polgárai kerülnek sorra

Vendégszerető házigazda és az újságírónő, foto: Toth Imre

Vendégszerető házigazda és az újságírónő, foto: Toth Imre

Újságíróként olyan megtiszteltetés ért, hogy először fegyelmeztek meg, és dobtak ki a hatalmi Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) egyik politikai jellegű összejöveteléről, ráadásul négy órával azt megelőzően, hogy a párt kizárt több mint nyolcvan, ma már egykori tagot.

A VMSZ ezen ülésén, amelyet csütörtökön, február 11-én tartottak a bácsfeketehegyi kultúrotthonban, amely sokkal inkább emlékeztetett bírósági tárgyalásra, mint pártülésre, döntés született 82 tag kizárásáról, akik egyidejűleg a Magyar Mozgalom nevű civil szervezet tagjai is. Köztük van Maglai Jenő szabadkai polgármester is. Egy ilyen ellentmondásos helyzetben az újságírókat az összes elítélt előtt kidobták, ráadásul bármilyen ítélet nélkül.

Úgy tűnik, a kultúrotthonból történő kidobások divatban vannak, hisz az újságírók után a VMSZ tagjait dobták ki, holnap meg lehet, hogy ne adj’ isten Bácsfeketehegy polgárai kerülnek sorra. A kultúrotthon egyébként közintézmény, amelyet a polgárok pénzéből finanszíroznak, maga az objektum pedig a VMSZ (igazán megbízható) tagjainak hatáskörébe tartozik.

Ami a két hadban álló fél közötti „bírósági eljárásban” szemet szúr, hogy a VMSZ tagjainak túlnyomó többsége – akik egyben a Magyar Mozgalom tagjai is – szabadkai, azonban Bácsfeketehegyen lettek eltávolítva a pártból (!) Tudnivaló, hogy az MM Szabadkán a legerősebb, a VMSZ-nek pedig a környező vajdasági településeken is vannak szavazói.

Pál Károly, aki – mint mondja – a VMSZ-tagok kizárási folyamatának megbízottja, és aki súlyos büntetőjogi eljárásokat bonyolít le a kultúrotthonban, elmagyarázta nekem, hogy az újságírók nem vehetnek részt a VMSZ ülésén.

„A médiumuk részére nem engedélyezett a belépés. A végén nyilatkozunk. Menjenek ki!” – mutatott békésen kifelé Pál bíró.

Čekajući izjave... foto: Magločistač

Nyilatkozatra várva… foto: Magločistač

Megállapításomra, hogy közintézményről van szó, és az újságíróknak, a többi polgárhoz hasonlóan joguk van az objektumba belépni, ő szilárdan kitartott álláspontja mellett. Ekkor megkérdeztem, hogy lefoglalták-e a helyiséget, amire igennel válaszolt, de kitartó követelésemre, hogy mutassa meg a terembérletet igazoló szerződést, csak annyit mondott, „menjenek ki!”

Így aztán kollégámmal négy órán át vártunk azok nyilatkozatára, akik kidobtak bennünket, de a teremben lévőknek sem volt ez ellen semmi kivetnivalójuk. Miért is lett volna? Hát Pál reagált, ennyi elég, nem?

Nem újdonság, hogy a politikusok túlnyomó többsége az újságírókat politikai vagy egyéni érdekeik megvalósítása eszközének tekinti. Ez látható a különféle sajtóközleményekben is, amelyeknek, a tartalomtól függően, a megnevezése is ez: „a tájékoztatási eszközök részére”, nem pedig, mondjuk a médiumok részére. Tehát, mi eszköz vagyunk, csatorna, amelyet ők használnak, hogy rajta keresztül üzenjenek a polgároknak, a párttársaiknak meg riválisaiknak. Ha pedig az újságíró kérdést tesz fel (noha leggyakrabban semmit se kérdez) hitetlenkedve és bizalmatlanul néznek rá, mert kérdezni merészelt valamit, esetleg, ne adj’ isten valami olyat kérdezett, ami nem témája a konkrét sajtótájékoztatónak. Ez már botránynak számít, az újságírót pedig azonnal figyelmeztetni kell, hogy „nana”.

A hatalom képviselői még mindig nem értették meg, hogy ők az újságírók nélkül nem létezhetnek, és az újságírók sem miattuk vannak, hanem saját maguk és a polgárok érdekében. A sajtótájékoztatót azzal a céllal szervezik, hogy a közvélemény tájékoztatást kapjon, ez egyben arra is lehetőség, hogy az újságírók kérdéseket tegyenek fel mindenről, ami érdekli őket, és amiről a polgároknak joguk van tudni, márpedig van ilyen joguk, mert ők fizetik a politikusokat.

Članovi SVM u holu Doma kulture, na toplom, foto: Magločistač

VMSZ tagok a Kultúrotthon előterében, melegben, foto: Magločistač

Na, de térjünk vissza Bácsfeketehegyre. Négyórányi várakozás után olyan információt kaptunk, hogy az ülés a végéhez közeledik. Amikor visszatértünk a kultúrotthonhoz, láthattuk, hogy a pártból kizárt tagok közül sokan az előcsarnokban állnak és beszélgetnek. Tekintve, hogy kint mindössze 2 Celsius-fok volt, úgy döntöttünk, bemegyünk, hogy ott várjuk ki azt a kis időt, amíg az ülés befejeződik, hogy nyilatkozatot kérjünk az érintettektől. Hát hogyne! Pál bíró készenlétben volt! Odajött egy papírral, amelyen nagy, nyomtatott betűkkel írta: „JÓVÁHAGYÁS”, és ezt a kezembe nyomta. A szöveg tanúsága szerint „jóváhagyják a helyiség használatát a VMSZ Tanácsa részére 2016. 02. 16-án 17 órától Bácsfeketehegyen.”

A papíron sehol se írta például azt, hogy „Az újságírók részére tilos a belépés”, vagy esetleg, hogy „A helyiséget bérbe vette a Vajdasági Magyar Szövetség”, de érdekes lett volna azt is látni, mekkora összegért vette bérbe a párt a termet, és hiányzott a dokumentum kiadásának időpontja is… Pál Károly helyére egy héttel korábban került új elnök a kultúrközpont élére, Sárközi István, akiről én naivan azt gondoltam, hogy ő a bejáratnál a biztonsági ember. Az elnök azonban a papír alján anonim maradt, mert az „Elnök” szót és valakinek a macskakaparását leszámítva semmi sem utalt az új elnök aláírására.

Így aztán Pál bácsi kidobott bennünket másodszor is békés és vendégszerető „menjenek kifelé” szavak kíséretében, azt a papírt nézve, amelyet néhány másodperccel korábban nyomott a kezembe.

A jelek szerint a dolgok elszabadultak az ellenőrzés alól, mert tegnap a legbefolyásosabb és legolvasottabb szerb sajtótermékek (ahogyan magukat előszeretettel nevezik) tele voltak olyan hírekkel, amelyek arra utalnak, hogy az előttünk álló szerbiai választások, ellenzék hiányában, az alkalmatlan újságírók, egyes független intézmények és a civil szektor elleni határozott és kompromisszumoktól mentes harc jegyében telnek.

Ez a médiaharc a billentyűzeten keresztül egy ideje már zajlik egyes független újságíró-egyesületek és újságírók ellen. Ebben a hírgyártásban részt vesznek azok a valamik, amiket a trafikokban lehet megvásárolni, mégsem újságok és egyes televíziós (k)análisok, amelyek a szenzációhajhászásból, hazudozásból, gyűlölködésből, erőszakból, megalapozatlan vádakból, fekete krónikából, meztelen seggekből és mellekből élnek. Hozzájuk aktívan csatlakozott az államalkotó „nem létező” hírügynökség is, ami arra utal, hogy talán az eddigi egyik legpiszkosabb politikai kampány előtt állunk.

(Magločistač)

pecat1

 

 

 

[clear]

Podelite sa prijateljima:

Leave a Reply

Vaša email adresa neće biti objavljenja. Obavezna polja su markirana *

Upišite tekst *

Komentari odražavaju stavove njihovih autora, ne nužno i stavove redakcije portala Magločistač. Na našem sajtu biće objavljeni svi pristigli komentari, osim komentara koji sadrže govor mržnje, psovke i uvrede ili nisu u vezi sa temom članka koji se komentariše. Govor mržnje je definisan Zakonom o javnom informisanju i medijima, koji u članu 75. kaže: „Idejama, mišljenjem, odnosno informacijama, koje se objavljuju u medijima ne sme se podsticati diskriminacija, mržnja ili nasilje protiv lica ili grupe lica zbog njihovog pripadanja ili nepripadanja nekoj rasi, veri, naciji, polu, zbog njihove seksualne opredeljenosti ili drugog ličnog svojstva, bez obzira na to da li je objavljivanjem učinjeno krivično delo”. Pre nego što budu objavljeni, komentari moraju biti odobreni od strane naših moderatora, pa vas molimo za malo strpljenja.