BÓDIS GÁBOR: A MÁSIKAT A FAL ADJA

A szabadkai taxisoknak még rémisztőbb történeteik vannak a szerb rendőrségről. Egyesek a világ minden kincséért sem vennének fel menekültet, pedig nem gyűlölik őket, hanem félnek a rendőröktől, akik akár a kocsijukat is elkobozhatják, ha személyi okmányokkal nem rendelkező (és tegyük hozzá: sötétebb bőrű) utasokat szállítanak. Igazoltatni pedig nekik, a taxisoknak nincs joguk. A legenyhébb esetben is súlyos pénzbüntetés fenyegeti őket

Szabadkán szervezett segélynyújtás, természetesen, nincs. Varga Tibor, egy humanitárius szervezet képviselője, főleg önszorgalomból, minden nap visz élelmet a régi téglagyárban veszteglőknek. Azt mondja, hogy az önkormányzat azért nem szervez semmit, mert attól tart: ideszoknak a bevándorlók. Mintha ezen múlna

A szabadkai buszállomástól kb. egy kilométernyire a belgrádi autópályához vezető bekötő út mellett van egy régi téglagyár, rozsdás bádogtetőkkel és omladozó falú épületekkel. Kóbor kutyák lesnek az útszéli bokrokból, mintha fogadatlan védői lennének a romnak. Itt alakult ki az afgán, szír, iraki menekültek átmeneti szállása (a másik a palicsi vasútállomás környéke és sokan a magyar határ közelében levő autópálya mellett várakoznak).

Tucatnyi fiatalember ül egy csoportban, halkan beszélnek. Egy szőke férfi is van köztük, szabadúszó francia újságíró, Lille-ből. Franciául beszél néhányukkal. Odébb gyerekek, asszonyok (összesen tíz gyerek és 4 nő), a többiek (több tucat) fiatalemberek. Nem toprongyosak, csak elcsigázottak.

Megörülnek, amikor az élelmet és a vizet átnyújtjuk nekik. Többen tudnak angolul is, egyikük hajlandó beszélni, csak arra kér bennünket, hogy ne fényképezzük.

Fotó: Magločistač

„Kabir vagyok, Afganisztánból. A tálibok bántalmaztak, fenyegettek, bombáztak bennünket. A bátyámat megölték a tálibok. Elvették a földünket és arra akartak kényszeríteni, hogy nekik dolgozzunk. 22 éves vagyok, otthon hagytam az anyámat és a nővéremet, de nem tehettem mást. Egy amerikai magáncégnek dolgoztam Kabulban, kórházat építettünk. Biztos voltam benne, hogy engem sem hagynak életben a tálibok, ha rájönnek, hogy az amerikaiaknak dolgoztam. Ezért a rokonaim sem tudhatják, hogy hol vagyok. Korábban öt évig éltem Londonban, de utána azt mondták, hogy Afganisztánban most már minden rendben van, tehát visszamehetek. Amikor visszamentem, otthon úgy kezeltek, mint egy ügynököt, egy kémet.

45 napja, másfél hónapja vagyok úton. Tengeren, erdőkön keresztül jöttünk. Azt tudom, hogy Iránban jártunk, a többi országot nem ismertem, mert ott nem beszéltek idegen nyelvet, angolt sem.

A többi országban elbújhattunk az erdőkben, de itt (Szerbiában) nagyon rosszul bánnak velünk. A rendőrség 40-50 eurókat kér tőlünk, mert különben – azzal fenyegetőznek – táborokba visznek bennünket. Így elfogyott a pénzünk, és nincs mit ennünk. Maguk az elsők, akik élelmet hoztak.

Nincs konkrét úti célom, oda mennék és telepednék le, ahol békén hagynak és dolgozhatok.

Hogy a magyar kormány falat akar felhúzni, arról két társunktól értesültünk. Nem tudom, hogy ez megállít-e bennünket. Nekem mindegy melyik országba megyek, fontos, hogy menekült státuszt kapjak és dolgozhassak.“

A szabadkai taxisoknak még rémisztőbb történeteik vannak a szerb rendőrségről. Egyesek a világ minden kincséért sem vennének fel menekültet, pedig nem gyűlölik őket, hanem félnek a rendőröktől, akik akár a kocsijukat is elkobozhatják, ha személyi okmányokkal nem rendelkező (és tegyük hozzá: sötétebb bőrű) utasokat szállítanak. Igazoltatni pedig nekik, a taxisoknak nincs joguk. A legenyhébb esetben is súlyos pénzbüntetés fenyegeti őket.

A bevállalósabb taxisok, nem mindig csak üzleti érdekből, segítenek a menekülteken. Nekik is rossz a tapasztalatuk a rendőrökkel. De a korábbi menekült hullám (koszovói albánok) idején – állítják – már hasznos tapasztalatokra tettek szert.

Szabadkán szervezett segélynyújtás, természetesen, nincs. Varga Tibor, egy humanitárius szervezet képviselője, főleg önszorgalomból, minden nap visz élelmet a régi téglagyárban veszteglőknek. Azt mondja, hogy az önkormányzat azért nem szervez semmit, mert attól tart: ideszoknak a bevándorlók. Mintha ezen múlna.

Szerbiát mintha váratlanul érte volna a menekülthullám, pedig az utóbbi két évtizedben ugyancsak kivehette a részét a hasonló helyzetekből. Gondoljunk csak a horvátországi háborút lezáró horvát Vihar nevű felszabadító (vagy megtorló) katonai akció következményére: a horvátországi szerbek végeláthatatlan sorokban özönlöttek be, sebtében összeszedett ingóságaikkal, Szerbiába.

A legújabb bevándorló- (ez a szerb sajtó szóhasználata) hullám humanitárius katasztrófával fenyeget az országban. Ezt nem valamilyen kormányhivatal állapította meg, hanem a Szerbiában működő ENSZ-missziók, nem kormányzati szervezetek és néhány külföldi nagykövetség képviselőinek a hétvégén tartott tanácskozása. A magyar fal/kerítés felépítése után ugyanis várható, hogy a több mint 60 000 bevándorló, akik Macedónián keresztül érkeztek Szerbiába, itt reked. Belgrádnak mindent meg kell tennie azért, hogy a bevándorlók ne maradjanak az utcákon, legyen elég és megfelelő menhely a számukra. Még a pénz sem gond – állítják a nemzetközi szervezetek – csak Szerbiának végre foglalkoznia kellene ezzel a problémával.

A szerb kormány mindezidáig csak a nyilatkozatok szintjén volt hajlandó „észrevenni“ az illegális migráció okozta csődtömeget. A magyar kormány kerítés építési szándékának bejelentésekor, Aleksandar Vučić miniszterelnök Auschwitz-ot emlegette meg azt, hogy Szerbia nem lesz láger, Ivica Dačić külügyminiszter szerint pedig: „a magyar-szerb határra tervezett kerítés felépítése kontraproduktív és évtizedekkel visszaveti a két ország kapcsolatát”. „Mi a kerítés ellen vagyunk, illetve azon üzenet ellen, amelyet ez szimbolikusan hordoz. Nem az illegális migráció elleni harcot ellenezzük, hanem a falak építését, mert azok a 21. században elfogadhatatlanok” – így a külügyminiszter.

Fotó: Magločistač

Érdekes, hogy a „magyar fal” a szerbiai közvélemény egyöntetű elítélését váltotta ki, kivétel a Fidesszel testközeli kapcsolatokat tápláló Vajdasági Magyar Szövetséget, amelynek elnöke Pásztor István sietett megjegyezni: „Szerbia számára is könnyebbséget jelenthet, ha Magyarország fizikailag lezárja a magyar-szerb zöldhatárt, mert ha a migránsok ezen az útvonalon nem tudnak bejutni az Európai Unióba, akkor nagy valószínűséggel meg fogják kerülni ezt a területet.” Ne feledjük, hogy a VMSZ koalíciós partnere mind a miniszterelnök Vučić vezette Szerb Haladó Pártnak, mind Dačić külügyminiszter Szocialista Pártjának. Hogy Pásztor a vajdasági magyar közvélemény nevében beszélt-e, az nehezen bizonyítható, de hogy még saját pártjának vezetőségével sem egyeztetett, az elég érdekes. Varga László, a VMSZ eddigi alelnöke, akit Pásztor a tisztújító kongresszus után alig több mint egy hónappal, „bizalomvesztés“ miatt leváltott, a Magyar Szóban ezt írta: „a határzárral kapcsolatos állásfoglalást sem előzte meg testületi döntéshozatal. Az Elnökség egyetlen tagja sem kérdőjelezte volna meg a Magyar Kormány szuverén döntését, annak indokoltságát. De minden bizonnyal lettek volna olyanok, akik a határmentén élők aggodalmaira való odafigyelést is elemévé tették volna a VMSZ megnyilatkozásának. Vagy azt a tényt, hogy ebben az országban élünk és a velünk együtt elő emberek jelentős részének ellenérzései lesznek a döntéssel kapcsolatban.”

Független szerbiai elemzők megállapítják, hogy a magyar kormány kerítésépítő szándéka ugyan nem járul hozzá a jószomszédi kapcsolatokhoz és ütközik az európai értékrenddel, de valójában nem sért nemzetközi jogot. Másrészt, más példák is bizonyítják, hogy a 175 kilométeres falnak lesz, méghozzá drasztikus hatása az illegális migrációra. Itteni szakértők szerint a Pásztor által említett könnyebbség sem fog bekövetkezni (a fal miatt Szerbia helyett más országok felé mennének a bevándorlók, például Horvátország és Románia felé), mert Szerbia egyszerűen az egyetlen lehetséges útvonalon van (Görögország-Macedónia-Szerbia). Hogy innen majd tovább mennek Horvátország és Románia felé, az a szerbiai állapotokon mit sem segít. Bojan Gavrilović, a független Peščanik (Homokóra) véleményportál szerzője szerint a fal lehet, hogy csak Orbán Viktor blöffje, amelyet az EU-beli alkudozások miatt talált ki. Másrészt, az ötlet beilleszkedik a magyar kormány eddigi tevékenységébe, amelynek lényege, hogy meggyőzze a közvéleményt: ő hatékonyabb védelmezője a magyar nemzetnek, mint a szélsőjobboldali Jobbik.

Forrás: 168 Óra