BÓDIS GÁBOR: GYILKOSSÁG A BOMBÁK ÁRNYÉKÁBAN

Szerbiában még egyetlen újságíró gyilkosságot sem sikerült felfedni. Pedig volt belőlük néhány.

A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL) prágai központja. 1999. március 23. 15 óra:

Miután világossá vált, hogy másnap a NATO megkezdi a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia és Montenegró) területének bombázását a koszovói albánok elleni etnikai tisztogatás miatt, a Délszláv Osztály javaslatára az amerikai vezetőség 60 percesről 360 percesre hosszabbította meg a Szerbia felé irányuló, éjfélkor kezdődő műsort. Ez volt a rádió történetének leghallgatottabb műsora. Lelkiismereti okokból azonban lemondott a SZER belgrádi szerkesztősége (a hazájukat bombázó ország által finanszírozott rádiónak tudósítottak volna). Rade Radovanović, a kilencvenes évek ellenzéki tüntetéseinek „műsorvezetője” azonban vállalta a megpróbáltatást. A többi között élőben közvetítette a belgrádi lakása közvetlen szomszédságában levő, a Központi Bizottság egykori 16 emeletes székhelyének lebombázását. Tudósításai miatt többször is személyesen fenyegette meg a szerb tájékoztatási miniszter, aki nem volt más, mint Aleksandar Vučić, a mostani miniszterelnök. Az általa megszerkesztett 1998-as tájékoztatási törvény drákói szigorral számolt le az „ellenzékieskedő és hazafiatlan“ újságírókkal. A legsúlyosabb büntetés azonban Slavko Ćuruvijara, a Dnevni Telegraf és az Evropljanin nevű lapok tulajdonosára várt.

Belgrád központja, Ivo Lola Ribar utca 35. alatti épület bejárata. 1999. április 11. 17 óra:

Branka Prpa és Slavko Ćuruvija, forrás: politika.rs

Slavko Ćuruvija újságíró, laptulajdonos és felesége Branka Prpa történész (egyébként horvát nemzetiségű) egy sétájukból térnek haza. Később derült ki, hogy több napon át minden mozdulatukat az állambiztonság 27 dolgozója követte több gépkocsival és rejtett kamerákkal. Erre a szolgálat belgrádi főnöke, Milan Radonjić adott utasítást, akinek az ügynökök tíz percenként jelentettek. Néhány perccel 17 óra előtt az ügynököket visszarendelték a központba.

Amint a házaspár belépett a házuk halljába, azonnal két ember követte őket. Az egyik egy kézi automata fegyverrel 16 lövést adott le Ćuruvijára, míg a másik egy revolverrel fejbe veri a feleséget, aki földre kerül, de még látja a férjét lelövő embert. Tanúvallomásában elmondta, hogy elképesztő volt a feketehajú fiatalember hidegvérű viselkedése. Az elkövető egy pillanatban a földön fekvő asszonyra szegezte a fegyverét, majd sarkon fordult, és kisétált az épületből.

Csontvázak Vučić szekrényéből

Háborús idők voltak, hadiállapot, bombázás. A Vučić-féle tájékoztatási törvény gyakorlatilag lehetetlenné tette Ćuruvija újságjainak megjelenését. Az ellenzéki sajtó különösen a Milošević-féle kormánykoalícióban részt vevő radikálisok szemében volt szálka. A párt vezére, Vojislav Šešelj azzal fenyegette meg a szerkesztőt, hogy személyesen teszi el láb alól, a párt főtitkára (az ifjú Alksandar Vučić) csupán kemény bosszút ígért Ćuruvijanak a róla írt cikkek miatt. A párt akkori alelnöke, Tomislav Nikolić (most éppen államfő) később egy televíziós műsorban azt találta mondani: nem sajnálja, hogy megölték Ćuruvijat. Az elképedt műsorvezető kérdésére, hogy tudatában van-e annak, amit mondott, Nikolić megismételte sajnálatmentes véleményét.

A gyilkosság előtt öt nappal, a Milošević-rendszer egyik vasöklének számító, Politika Ekspres napilapban kommentár jelent meg, amelyben Ćuruvijat hazaárulónak, a NATO ügynökének nevezték, aki „végre megvárhatta a bombázásokat”, amelyeket, a kommentár szerint, ő maga kért, amikor az amerikai kongresszusban tanúskodott a szerbiai sajtószabadság hiányáról. Belgrádban nyílt titoknak számított, hogy a kommentárt Mirjana Marković (jelenleg Oroszországban emigrációban él), Milošević felesége, a szélsőbalos JUL párt vezetője rendelte meg.

Aleksandar Vučić, aki a hadiállapot idején az ország fő cenzora volt, napokig nem engedte megjelentetni a gyilkosság hírét. Csak a Vreme nevű független hetilap volt kivétel, amelynek szerkesztője azzal fenyegetőzött Vučićnál, hogy ha nem hozhatják le a hírt a gyilkosságról és temetésről, akkor tiltakozásul üres oldalt jelentetnek meg. 2000-ig, vagyis Milošević bukásáig tabu téma volt a Ćuruvija gyilkosság, sőt az a kérdés, hogy ki ölte meg a szerkesztőt, ellenséges kérdésnek minősíttetett.

A fordulat

Egészen 2014-ig nem történt komolyabb előrehaladás az ügyben, a vizsgálatokat folytató rendőrök arra panaszkodtak, hogy állandóan az állambiztonság falába ütköztek. Miloš Vasić újságíró, a rendőrségi kulisszatitkok legnagyobb szerbiai tudora szerint minden világos volt az első perctől kezdve: az ötletgazda Mirjana Marković (és férje, Slobodan), a megrendelő Radomir Marković, az állambiztonság akkori főnöke (40 évre ítélve ül egy másik megrendeléses ügy miatt), a végrehajtó Milan Radonjić, a szolgálat belgrádi vezetője és még két vagy három ügynök.

Tavaly a per nyitányának szánt sajtótájékoztatón, Aleksandar Vučić, immár miniszterelnökként éppen az említetteket sorolta fel, mint gyanúsítottakat. Néhány órával a kormányfő színrelépése előtt, letartóztatták Milan Radonjićot és egy Ratko Romić nevű ügynököt. Egy másik érintett ügynök, Miroslav Kurak (a hidegvérű sötéthajú fiatalember?) még 2003-ban Tanzániába menekült, ahol profi vadászként a nagytestű vadállatokra specializálódott. A koronatanú, Ćuruvija özvegye azonban nem vélte felfedezni benne a férje gyilkosát.

Az időzítés

Radomir Marković, Milan Radonjić, Ratko Romić és Miroslav Kurak

A Ćuruvija-per első tárgyalását idén június elsején tartották. A vádlottak padján Radomir Marković, Milan Radonjić és Ratko Romić ül, míg Miroslav Kurak a tanzániai internet szolgáltatók segítségével követheti az eseményeket. Az ügyet évek óta elemzők furcsának találják, hogy a még élő megrendelőre, Milošević özvegyére nem tér ki a vádirat. Mintha a szolgálat emberei önszorgalomból öldösnék az újságírókat.

A vád ismertetésekor az ügyész megállapította: a vádlottak kritikus, az akkori hatalommal szembeni ellenzéki hangvétele miatt gyilkolták meg Ćuruviját. Ismeretlen személy utasítására.

„A Blic napilap értesülései szerint Mira Marković volt az, aki megszervezte a találkozót, amelyen megbeszélték Ćuruvija likvidálását. A napilap szerint ezt hivatalos rendőrségi bejegyzés bizonyítja.

Mirjana Marković

Marković ezen a találkozón Vlastimir Đorđevićtyel, a belügyminisztérium közbiztonsági részlegének az akkori vezetőjével közölte, hogy meg kell gyilkolni a Dnevni Telegraf és az Evropljanin ellenzéki lapok tulajdonosát, írja a Blic, mint ahogyan azt is, hogy a szóban forgó megbeszélésen Dragan Filipović Fića, a szolgálat hírszerző osztályának akkori vezetőhelyettese is jelen volt. Filipović a szóban forgó időszakban a mai vádlottak mindegyikével szoros kapcsolatban állt, pontosabban Ratko Romić közvetlen felettese volt. Filipović hosszú évek óta Shanghajban él, de kapcsolatban áll a Moszkvában tartózkodó Markovićtyal, sőt, a Blic értesülései szerint rendszeresen látogatja az asszonyt az orosz fővárosban.”

De mi késztethette a jelenlegi szerbiai hatalmat, hogy kezdeményezze a több mint másfél évtizede történt gyilkosság körülményeinek legalábbis részleges tisztázását? Hiszen a miniszterelnök és az államfő politikailag és erkölcsileg maga is érintett.

Az okok felsorolásakor nem szabad szem elől téveszteni Vučić kormányfő mérhetetlen szereplési vágyát (valószínűleg ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy anyja televíziós riporter volt). Minden ügyet kihasznál, hogy naponta szerepeljen a médiában. A Ćuruvija-per beindításának azonban ennél komolyabb mozgatórugói lehetnek. Például, hogy a miniszterelnök élére áll egy folyamatnak, amelyet így irányíthat is. Ennek a jele lehet, hogy a „valódi bűnösökről” (Mirjana Marković, Slobodan Milošević), vagyis a kilencvenes szerbiai társadalmának valóságáról szó sincs a vádiratban. Mert ennek a valóságnak aktív részvevői voltak a mai szerb hatalom irányítói. És ennek következtében már nagyban tart a visszarendeződés, a volt háborús uszítók, sőt bűnösök rehabilitálása, újbóli pozícióba juttatása.

És hogy majd „kiderül”, hogy az elszabadult szolgálat emberei gyilkolásztak? Ezt már úgyis mindenki tudta. Még Tanzániában is.

Ui: Szerbiában még egyetlen újságíró gyilkosságot sem sikerült felfedni. Pedig volt belőlük néhány.

A nyomtatott változat a 168 Órában jelent meg.

Forrás: Napló